Amikor a virágok elhervadnak
2. rész: Amikor az egyenjogúság csak papíron létezik
Az Európai Unió statisztikái szerint a nemek közötti egyenlőség terén Magyarország még mindig sereghajtóként szerepel.
Végignéztem egy rakás statisztikai adatot. A különbségek több területen is megjelennek:
Bérkülönbség - A nők átlagosan kevesebbet keresnek ugyanazért a munkáért.
Vezetői pozíciók - A felsővezetői szinteken még mindig jóval kevesebb a nő.
Karriermegszakítások - A gyermekvállalás sok nő karrierútját megtöri vagy lassítja.
Munka–magánélet egyensúly -A háztartási és gyermeknevelési feladatok nagy része még mindig a nőkre hárul.
Mindezek együtt egy olyan rendszert eredményeznek, ahol az esélyek elvileg egyenlők, de a gyakorlatban mégis különbségek alakulnak ki.
És van egy csoport, amelynek a helyzete még ennél
is nehezebb.
Az 50 év feletti nők helyzetéről meglepően kevés
szó esik. Ők gyakran sokszoros hátrányban vannak a
férfiakhoz képest. Egyrészt nőként, másrészt az életkoruk miatt. Ráadásul – és
erről szintén elég ritkán esik szó - meg kell küzdeniük a változókor fizikai és
pszichés kihívásaival is.
Sok munkaadó még mindig úgy gondolja, hogy az idősebb munkavállalók kevésbé rugalmasak vagy nehezebben tanulnak új dolgokat.
De én máshogy látom, és szerencsére vannak olyan cégek, akik észreveszik, az 50 feletti nőkben rejlő tartalékot, hiszen a többségük:
✔ több
évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik
✔ a család fő szervezőjeként kiváló
problémamegoldó és szervező képességű
✔ kötelességtudó
✔ munkamorálja stabil,
fegyelmezett
✔ sokkal nagyobb lojalitással bír
a munkaadója felé
Mégis sokan közülük azt tapasztalják, hogy ebben a korban egyre nehezebb új lehetőséget találni vagy karriert váltani.
A női egyenjogúság kérdése ma már nemcsak jogi vagy társadalmi ügy. Arról is szól, hogy mennyire tudjuk értékként kezelni a tudást és az élettapasztalatot – különösen az 50 év feletti nők esetében. Mert ha valóban komolyan vesszük az egyenlőséget, akkor nemcsak lehetőséget adunk a nőknek a pályájuk elején, hanem elismerjük és támogatjuk őket ebben az érzékeny életkorban is, amikor több évtizedes gyereknevelés, háztartásvezetés mellett - sokszor megfáradva - végzik hivatalos munkájukat.
Talán itt lenne az ideje, hogy a nőnap ne csak ünnep legyen. Hanem emlékeztető arra, hogy a női esélyegyenlőség valóban érvényesüljön a munkahelyeken, a családi életben, a politikai döntéshozatalban egyaránt.
És talán ez lenne a nőnap valódi üzenete.
(B.K.I. - karriermentor)

